Antológián a Debreceni Népi Együttes!

A Martin Szövetség minden évben megrendezi az adott év legszínvonalasabb koreográfiáit összegyűjtő gálaműsorát, a Néptáncantológiát. Ebben az évben a felnőtt tánckar Dezsőházi Tamás-Hercz Vilmos-Vámosi István : Magyari Imre emlékére című koreográfiája kapott meghívást, mely 2014. március 1-én 18 órakor a Budapesti Operettszínházban kerül bemutatásra.
Külön büszkeség számunkra, hogy a felnőttek mellett az Együttes Ifjúsági Csoportja is bekerült az Ifjúsági Néptáncantológiára Dezsőházi Tamás-Antal Dóra-Antal Roland: Halmosdi román táncok című koreográfiájával. Ezen gálaműsor 2014. március 2-án 11 órakor a Hagyományok Házában kerül bemutatásra.

Antológián a Debreceni Népi Együttes!
Antológián a Debreceni Népi Együttes!
Antológián a Debreceni Népi Együttes!
Antológián a Debreceni Népi Együttes!
Antológián a Debreceni Népi Együttes!
Az évad legszínvonalasabb koreográfiáit összegyűjtő gálaműsorba Együttesünk Felnőtt és Ifjúsági Csoportja is meghívást kapott!