Különdíj a XXVI. Kállai Kettős Néptáncfesztiválon
2013. október 4-én a XXVI. Kállai Kettős Néptáncfesztiválon szerepelt a Debreceni Népi Együttes felnőtt csoportja, mely az "Emlékek, hangulatok, érzetek" című műsorával különdíjat ért el. Külön büszkeséggel tölt el minket, hogy ezen a felnőttek számára kiírt fesztiválon külön fél órás műsorral indult az ifjúsági csoportunk is, és "Hepehupás vén Szilágyban" című műsorukkal -melyben a szívünkhöz oly közel álló Szilágyság táncanyagát dolgozták fel- helyt álltak a felnőtt mezőnyben és a közönség mellett a szakmai zsűri elismerését is kiérdemelték.
A Debreceni Népi Együttes különdíjas lett a XXVI. Kállai Kettős Néptáncfesztiválon az "Emlékek, hangulatok, érzetek" című műsorával.