Utánpótlás sikerek a III. Hajdúsági Gyermek- és Ifjúsági Szólótáncversenyen

A korábbi éveknek megfelelően idén is megrendezték a debreceni Cívis Cuhárét, melynek a Kölcsey Központ adott otthont 2018. október 20-án. A rendezvény keretein belül szólótáncversenyt is szerveztek a megye fiatal néptáncosai számára, melyen Együttesünk is sikeresen részt vett.

Különdíjban részesült: Jócsák Gréta, Gere Ferenc, Szilágyi László

Nívódíjjal jutalmazták: Hercz Nelli, Gere Attila, Lugosi-Nagy Tamás

Kiemelt nívódíjat kapott: Dancs Emese, Hercz Lili, Molnár Vivien, Balogh Gergő, ifj. Hercz Vilmos, Sári Ábel

Minden egyes versenyzőnknek és díjazottunknak gratulálunk!

Ismét sikeres versenyen vagyunk túl