Debreceni Népi Együttes

A Debreceni Népi Együttes 1950 tavaszán alakult azzal a céllal, hogy összegyűjtse és műsorában feldolgozza az alföldi magyar néphagyományokat, dalokat, táncokat. Ma már hazánk minden tánctípusa és dialektusa szerepel az együttes műsorán.



Utánpótlás sikerek a II. Hajdúsági Gyermek- és Ifjúsági Szólótáncversenyen

2017. október 21, Szombat

A korábbi éveknek megfelelően idén is megrendezték a Cívis Cuhárét, melynek a Kölcsey Központ adott otthont 2017. szeptember 21-én. A rendezvény keretein belül szólótáncversenyt is szerveztek a megye fiatal néptáncosai számára, melyen Együttesünk is sikeresen részt vett.


Különdíjban részesült: Holozsai Lili, Molnár Vivien, Aleksza Gergő, Hercz Attila, Lugosi-Nagy Tamás, Sári Ábel


Nívódíjjal jutalmazták: Hercz Nelli


Kiemelt nívódíjat kapott: Dancs Emese, Hercz Lili, Aranyi Krisztián, Balogh Gergő, Gere Attila, ifj. Hercz Vilmos


Minden egyes versenyzőnknek és díjazottunknak gratulálunk!

Debreceni Nép Együttes

A Debreceni Népi Együttes az Örökös Kiváló Együttes címmel, Kölcsey Ferenc- és Pro Urbe díjjal büszkélkedhet, valamint a 2008. évben Megyei Príma Díjban részesült. Az együttes művészeti vezetői a Népművészet Ifjú Mesterei.

TOP