Böjti rendezvények a Debreceni Népi Együttes lánykarával

A Húsvét előtti időszak szabályainak megfelelően több, hangszeres kíséret nélküli, de tánccsoportok által színesített rendezvény is várja az érdeklődőket.
Március 19-én az immár második alkalommal megrendezésre kerülő Országos Karikázó Fesztivált tekinthetik meg a Csapókerti Közösségi Házban. Az egész napos rendezvény során a a debreceni és az ország egyéb városaiból érkező csoportok mellett Együttesünk női tánckara is fellép.
Március 20-án pedig a már hagyománynak számító virágvasárnapi körmeneten és barkaszentelésen vesznek részt a debreceni néptánccsoportok leányai.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Szakrális programok a Húsvétra való várakozás jegyében