Debreceni Népi Együttes

A Debreceni Népi Együttes 1950 tavaszán alakult azzal a céllal, hogy összegyűjtse és műsorában feldolgozza az alföldi magyar néphagyományokat, dalokat, táncokat. Ma már hazánk minden tánctípusa és dialektusa szerepel az együttes műsorán.

Nem élhetünk muzsikaszó nélkül!

Három lélekemelő napot tölthettünk a jubileumi Sztánai Farsangon.

Sztánai Farsang 2014

A 2013-ban megrendezett farsangi bálon való részvételünk után az 1914-es Sztánai Farsangi Bál 100 éves évfordulójára is meghívást kapott Együttesünk.

Gyertyagyújtás Advent harmadik vasárnapján

Az adventi koszorú harmadik gyertyáját is meggyújtották vasárnap, a Kossuth téren rendezett ünnepség keretében.

Kigyulladtak a város fényei

Advent első vasárnapján kigyulladtak Debrecen város fényei a Kossuth téren

20 éves a Martin szövetség

Szilágysági férfitáncok a Martin György Néptáncszövetség jubileumi gálaműsorán a Nemzeti Táncszínházban.

Debreceni Nép Együttes

A Debreceni Népi Együttes az Örökös Kiváló Együttes címmel, Kölcsey Ferenc- és Pro Urbe díjjal büszkélkedhet, valamint a 2008. évben Megyei Príma Díjban részesült. Az együttes művészeti vezetői a Népművészet Ifjú Mesterei.

TOP